Előveszünk egy régi slágert, csak most a beszervezettek oldaláról, az Ügyeletes Elvtárs közreműködésével. Persze isten ments, hogy lebeszéljünk bárkit is, csatlakozzatok bátran bármilyen csoporthoz! Persze a mi példáink még mindig a Sciennet-típusú rendszerekre hajaznak, de ne érezzék kívülállónak magukat az edényes-csodaszeres-paplanos-mágneseságyas próféták se!

 

Nekem azt mondták a múlt keddi termékbemutatón, hogy most azonnali hatállyal meggazdagodok. Ki ne találd, hogy mégsem.

Tényleg vannak, akik ezekből a rendszerekből nagyon sok pénzt vesznek ki, ez nem vitás. Azon sem vitatkozom, hogy elméleti szinten tényleg előfordulhat, hogy neked is bejön a dolog, de az esély enyhén szólva is minimális. Ahhoz, hogy az előbb említett kör sok pénzhez jusson, sok balek kell, aki ezt a pénzt beleszórja a rendszerbe.

 

Pedig a számok marha meggyőzőek, és nekem pontosnak tűnnek. Akkor miért ne lehetnék jövő héten milliomos?

Éppen a meggyőző szám az egyik leghatásosabb fegyver. Hozzáértőknek semmiből nem áll úgy csoportosítani a számokat, hogy a költségeket elbagattelizálja és a jövedelmeket megsokszorozza. Pl. háromszázezres kiadással már el lehet kezdeni építkezni, amiből kb. ugyanennyit kereshetsz... ha te, illetve a csoportod hatvanmilliónyi forgalmat csinál. Ha egy rendes kereskedő céged lenne ekkora forgalommal, ennél sokkal többet vihetnél haza.

 

Már ne is haragudj, de ezt a rendszert nekem a legjobb gyerekkori barátom mutatta be a főnökével, aki már meggazdagodott. Szerinted ők hazudnak???

Áá, dehogy... A cimborád egy hozzád hasonlóan bepalizott balek, a főnöke viszont vagy tényleg hazudott vagy olyan pozícióban van, amit te soha nem érhetsz el. A rendszernek pont ez az egyik lényege: HIT-et generál hiteles emberek szájába adott hitelesnek tűnő mesével. A hittel ugyanis a külvilág nem tud szembe menni sem észérvekkel, sem blogposztokkal, mert vak és fanatikus.

 

A szponzor lobogtatta a kimutatását, hogy már tízmilliókat írtak neki jóvá. Az csak nem smafu?

Sajnos ez is a játék egyik fontos eleme. Különböző nyakatekert nevű jutalékokat találnak ki, amit csak hosszas utánaolvasással értenél meg. Lehet, hogy a kimutatásban szereplő szám a csoport összes forgalma, amiből az ügynöknek csak egy töredék jár.

 

Haggyuk a nagy számokat, már egy kisebb összeg is jól jönne a családi kasszában. Ha csak nyolc zenélő mosóport adok el, akkor is keresek 28 forintot, az is talált pénz. Azt már csak megkapom?

Előbb-utóbb. Egyrészt nem azonnal, másrészt nem feltétlenül készpénzben (hanem pl. utalványban), harmadrészt egy részét csak akkor, ha csoportot is építesz. És azt se feledd, hogy sem az eladás, sem a csoportépítés nincs ingyen.

 

Pont azt mondták, hogy itt kikerüljük a hagyományos reklámeszközöket, éppen ezért forradalmi és olcsó az értékesítés. Mégis fizetnem kell nekik?

Nem közvetlenül, de gondold végig: marha sokat kell telefonálnod, nyilvános helyekre beülni ismerősökkel beszélgetni, eljárni az előadásokra, és feláldozni a szabadidőd. Ezek mind pénzbe kerülnek, hosszabb távon akár százezrekbe.

 

Már miért kéne egy csomót telefonálnom? Van 300 ismerősöm, közülük kell 6-8 jó embert találni.

Na ez a legdurvább csúsztatások egyike. Az ismerőseid közül pont senkit nem érdekel majd a dolog, vagy ha igen, pláne nem lesz ügyes értékesítő. Halálra égeted magad a társaságban az ügynökös dumáddal, és ha bárkit felhívsz, egyből azt hiszik majd, hogy csak azért teszed, hogy eladj valamit. Így egyre több embert vonsz be, hátha találsz egy palimadarat.

 

Ne legyünk nagyravágyók, találok egy lelkes embert, aki szintén tovább építi az üzletet. Akkor most már dől a pénz?

Teljesen kizárt. A modern szisztémák külön figyelnek, hogy ilyen esetben ne legyél túlfizetve. Legalább két nagyon jó embert kell találnod.

 

Óhajod parancs, máris megvan a két ember. Viszont így az unokáim is jól járnak majd?

Ez egy másik félrevezető duma. Jogdíjról, nyugdíjról beszélnek, pedig mindegyik ilyen jövedelem csak akkor jár, ha a csoportod ténylegesen teljesít, azaz melózik, ami akkor van, ha te is melózol. A melóért pedig munkabér vagy osztalék jár, hol van ebben a nyugdíj?

 

Hagyjuk a jövő évszázadot, maradjunk a zabhegyező készletnél. Ha pikk-pakk eladok száz ilyet, akkor 100×27 forintom lesz, ezt ugye nem vonod kétségbe?

Tényleg, és hogy csinálod? Miért gondolod, hogy az eladáshoz szükséges tehetség és képzettség állampolgári jogon jár neked? Sajnos az egy konkrét személyiségtípus, aki rá tud érezni arra, hogy mi kell a másiknak, és tényleg fel tudja kelteni az érdeklődést. Ez már-már művészet, 3×2 délután alatt nem sajátítható el.

 

És mi van a kifizetéssel? Ugye megkapom a kis pénzemet, ha eljön az ideje?

A pénzedre akkor van garancia, ha az azt kezelő intézmény létező, utólérhető, számonkérhető, hatóságok által ellenőrzött, és szinte pénzintézeti garanciákkal rendelkezik. A legtöbb rendszer ehhez képest nem ilyen, így reklamálni sehol nem tudsz. Úgyhogy ha szerencséd van, tényleg kapsz majd egy kis pénzt.

 

A cég tutira megbízható, még saját weboldaluk és céges levélpapírjuk meg bélyegzőjük is van. És azért vannak az USA-ban, mert ez egy világbirodalom.

Amiket felsoroltál, minimális befektetéssel hetek alatt megoldató parasztvakítások. A világbirodalom meg általában Magyarországon kívül még néhány szomszédos államban működik.

 

De ugye akkor is jár a jutalék, ha csak lefoglalózom a terméket?

Pont ez az az elem, ami a legközelebb van a büntetett pilótajátékhoz. Itt ugyanis már szó nincs valódi termékekről, csak egy adatbázisban varázsolnak nagyokat, és persze max. annyit fizetnek ki, mint amennyit foglalóként befizettél. Tehát a tulaj mindig pénzénél van, neked viszont előbb-utóbb ki kell fizetned a teljes vételárat, esetleg teljesen fölösleges vagy eladhatatlan dolgok után.

 

De miért lenne fölösleges? A meggymag-kivonatos hajvégregeneráló terápia az egyetlen esély arra, hogy megéld a nyugdíjkorhatárt.

Ez is egy fontos elem az agymosásban. Kétféle terméket dobhatnak be a rendszerbe: a) hihetetlenül kurrens, csak náluk kapható, egyedülálló és megismételhetetlen b) maximálisan hétköznapi, tömegcikk, mindenki mindig mindenhol ilyet vásárol. Vagy legalábbis ezek valamelyikét állítják a cuccaikról.

 

Most megfogtalak: azt mondták, hogy ne hallgassak kívülállókra, mert ők úgyis csak rosszat akarnak nekem, és ha bármiben bizonytalan vagyok, csak a pártfogóimtól kérdezzek.

Szíved joga, viszont nekik minden kérdésedre begykorolt és frappáns válaszuk lesz. A cél ezzel a HIT erősítése. Annak idején a keresztényeket is üldözték ugyebár.

 

Miért van az, hogy a csúcson lévők marha jól keresnek?

Így állítják össze a játékszabályokat. Egy darabig fizetik a korai híveket, ez biztosítja a hitelességet. Mindez addig tart, amíg az új belépők befizetéseiből futja. Utána ők futnak, sajnos nem túl messze, a következő cégalapításig.

 

És végezetül: mindezek ellenére ajánlod kipróbálásra?

Ha képes vagy józanul, megfontoltan dönteni, és úgy látod, hogy tényleg van tudásod és tehetséged, valamint kapcsolatrendszered a dologhoz, akkor vesézd ki a legapróbb részletekig a rendszert, és ha még mindig lelkes vagy, akkor hajrá!

 

A stílusért köszönet az Index szájbarágó szakosztályának.

hülyeségszint: (4/5)
szerintetek: (3/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://kioktato.blog.hu/api/trackback/id/tr571250284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2009.07.18. 21:16:54

Szia!
Nem rossz, amit írsz, de nagyon összemosod az MLM rendszereket, egy kaptafára akarod ráhúzni mindet. Szerintem összetettebb a kérdés, érdemes elkülöníteni a piramisjátékot az MLM rendszerektől, és az utóbbinál is sok a különbség a termék- és a szolgáltatás terjesztőknél. Van, amikor a rendszerben nyújtott szolgáltatásra vagy árusított termékre szüksége van mindenkinek, ezért jól (vagy valamennyire) terjed, és van, ahol teljesen felesleges valamiket árulgatnak. Ez utóbbi a legveszélyesebb. Nézd meg blogomat, hátha találsz érdekes részeket (vigyázz, itt-ott túl szakmaira vettem a fugurát :-))

kioktató · http://kioktato.blog.hu/ 2009.07.19. 09:07:38

@brian2: ezt ugye nem reklámnak gondoltad? Mert a link nem fórumra, hanem egy elég egyszerű kis weboldalra mutat.

kioktató · http://kioktato.blog.hu/ 2009.07.19. 09:14:00

@maholnap: a blogod állat, be is raktam a linkek közé. :)
Amit az összemosásról írtál, jogos, de tudatos volt: kívülállók fejében is így (vagy ennél még jobban) mosódnak össze ezek a rendszerek, és ez marha káros a szakma tisztességesebb felére nézve.

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2009.07.24. 14:16:40

... pedig hihetetlen jól képes (lenne) működni akár a független pénzügyi tervezés és az mlm rendszer... Ha nem lenne sok agymosott, futószalagon munkatársakat felvevő, gépiesen (kizárólag mlm-et, szamát nem) képző, és messze nem ügyfélközpontú.

És van egy pár új bejegyzés, nekem a legutóbbi a "hajmeresztő" "hátborzongató" koklerbroker.blog.hu/2009/07/23/kokler_lakasmaffia_a_hazai_bankvilagban Erre kellene odafigyelni szakmának és földi halandónak egyaránt! Pedig oly szép is lehetne a világ... :-)

kioktató · http://kioktato.blog.hu/ 2009.07.24. 16:50:28

@maholnap: részben egyetértek. Ugyanis az jó lenne, ha tisztulna a szakma, de az általában akkor szokott bekövetkezni, amikor a széles szélhálmostömegek már lekoptak. És a vállalati életciklus ezen fázisában már nem valószínű, hogy az ottmaradt, szakmailag és emberileg is korrekt csapatok a néhány maradék vevővel meggazdagodnának.

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2009.07.24. 22:44:11

Szia! Most látom a fejlécben, hogy idealista közgazdászok klubja vagyunk :-) Ez tetszik. Mindkettő igaz...

Előző soraidra annyit, hogy a tisztességes kollégáknak korántsem a meggazdagodás a cél, hanem a megélhetés (és ebben a szakmában jól fizet a korrektség, tisztaság). Van egy nagyon kedves barátom, munkatársam, aki azt szokta mondani: "Ebben a szakmában gyorsan is meg lehet gazdagodni... Én nagyon szeretnék, és tartósan." Azért, hogy szembe sétálva mindenkire köszönhessek, mindenki vissza köszönjön.
Rodolfóval: "Hát nem érdekes ez?" :-)

kioktató · http://kioktato.blog.hu/ 2009.07.24. 22:51:22

@maholnap: Örülök, hogy tetszik a klubos ötlet. Ez része a blog pozicionálási kísérleteinek. :)

A meggazdagodásról az a véleményem, hogy van az országban egy kókler csapat (pár ezer ember), akik évről évre újabb iparágakban tűnnek fel a gyors meggazdagodás reményében, majd hihetetlen presztízsveszteségeket követően odébállnak. Pl. a kilencvenes évek végén a honlap készítés, majd 1999-ben a 2000-es év probléma, aztán a pályázatírás és az EU-s pénzek, a kilencvenes évek közepén, majd manapság újra az MLM.

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2009.08.14. 17:29:35

:-) A körbetartozások és a számlagyárak hol maradnak? No és a nyissunk utcafrontra kis üzlethelyiségeket, adjuk ki, mert mindig lesz, aki bátran tönkre megy benne, de addig is fizeti a bérleti díjat? (és sorban állnak!) :-)

kioktató · http://kioktato.blog.hu/ 2009.09.04. 00:04:17

@maholnap: köszönöm, egyik jobb téma, mint a másik! Rövidesen sorra kerülnek. :)

Reactor 2010.12.14. 17:06:04

MLM = ÁTVERÉS

Ezt az alapösszefüggést, ha felfogja az átlagember, nem lesz semmi baja. Gond akkor van, ha elhiszi, hogy ezzel valós pénzt kereshet. Sajnos nagyon sok birka megeszi ezt a moslékot, főleg, hogy minél díszesebb cukormázzal vonják be.

Igen, mindig így kezdik: nem szeretnél szinte semmi munkával meggazdagodni? Sikeres vállalkozásba kezdeni? Hát persze, hogy szeretnék, ki nem?
Aztán mindig ugyanott kötünk ki: a munkavégzés MLM, valami spekuláns nyerészkedő zombiszájú által kitalált selejttermék; ilyen kozmetikai cikkek, olyan csodavitaminok, italok, őrölt boszorkányszar, kiskutyafsza karikára vágva stb. Először kíváncsian, de erős fenntartásokkal belenéztem, áttanulmányoztam a működésüket, aztán rájöttem, mekkora etikátlan átverések ezek.Hadd mondjam el, hogy miért.

1. Etikátlan, mert visszaélnek az emberi kapcsolatokkal. Az emberi kapcsolatokra alapozzák az eladás sikerét. A legjobb reklám, ha egy barátod, ismerősöd beszél egy termékről. Más mint mikor bemész egy üzletbe ahol egy noname-el beszélgetsz. Erre természetesen bármilyen cég rájátszik, de az MLM-ek esetében egy burkolt átverést kell eladnod a sörbarátodnak. A rendszer így pofátlanul visszaél a kapcsolataiddal.

2. Etikátlan mert manipulatív, többnyire hamis, „ál-tudományos” vagy „fél-tudományos” szövegekkel etetnek. Mindig van egy nagy hülye sablonduma, lehetőleg valami ilyen, hogy „megreformáltuk a közgazdaságot”, „a mi termékünk más mint bármi a piacon, a legjobb, a jövő, egy forradalom”, „tudományos társaságok, és tudócsoportok találták fel”, stb., már-már azt hihetni, az AIDS vagy a mozgatóidegsejt betegségének ellenszerét találták fel, mindegyik azt mondja magáról, hogy az övé a legjobb. Kamu, kamu. Ha pedig tényleg van valós termék, semmivel sem jobb, mint bármelyik szabadpiacon lévő nagy név. Semmivel sem természetesebbek vagy fejlettebbek, vagy eszméletlenül „csodábbak”. Gyakran valami szakmai körökben el nem ismert, vagy gyakran nem is létező tudományos laboratórium, társaság nevével dicsőítik a termékeiket. Persze ezek a nevek, társaságok, intézetek mindig a cég „saját szervei”, legitim tudományos körökben, szakmai folyóiratokban soha nincsenek jelen, gyakran még weblapjuk sincs, pedig nem sokba telne megkenni egy webprogramozót, hogy "falból" készítsen nekik egy oldalt.

3. Etikátlan mert minden túl van árazva. Úgy tud a piramis minden szintjén lévő ember keresni egy termék eladásán (csak úgy juthat mindenkinek jutalék), ha a termékek szörnyen drágák. Egyszerűen pofátlanul drágák és az égvilágon semmi más oka nincs ennek, minthogy kifizesd az ingyenélőket. Elsősorban a piramis tetején lévőket. Alapvetően a termékek árának 50-70%-a a piramisba lévők fizetését állja. Egy XY dezodor 3-4-szer annyiba kerül mint egy Gillete vagy Mennen. Semmivel sem jobb. Jó, de nem csodatermék. A csodatermék imidzset a sok dumával meg a baráti ajánlattal építik. Az ember természetesen a legjobbat akarja magának és családjának. De nem érthet mindenhez, nem tudhatja, hogy bizonyos területen hogyan áll a tudomány, illetve mi ami valós profin előkészített dumából. Beleesik a csapdába. Elhiszi, hogy csodát vett meg. Közbe komoly összeget gombolnak le róla, ami részben a sok ingyenélő fizetését állja.

4. Etikátlan mert egyeseknek ingyenélés. A piramisok felsőbb szintjén lévők semmit nem dolgoznak már évek óta egy bizonyos ágon, mégis kapják a pénzt. Igen, hasonló a tőzsde is, vagy az értékpapírok. Ott sem “dolgozol” csak egyszer befektetsz, aztán ha beüt a krach, vagy elkezdesz spekulációból és más gazdasági bűncselekményekből pénzt szerezni, vagy mész a híd alá csövelni. De ebben az esetben egyszerű manipulatív pénzlopásról és csalásról van szó, ahol nagy duma mellet hatalmas összegeket vakarnak le elszédített fogyasztók és alsóbb forgalmazók ezreiről.

5. Etikátlan mert a forgalmazóknak is hazudnak. Csak megfejik őket és felhasználják kapcsolathálójukat és energiájukat. A Wikipédia szerint: “Az adatok azt mutatják, hogy az MLM-tagok nagy többsége (több, mint 95 %-a) súlyos pénzügyi veszteséget könyvel el. A valóban sikeres MLM-ezők aránya minimális.” Vagyis a legfelül lévő főkolomposoknak éri igazán csak meg. Az alsó és közép szinteken lévő ártatlan jólelkű embereknek beadnak egy hatalmas csodabogár marketingdumát, hogy ha így és így haladsz, ennyi és ennyi hónap alatt ilyen dúsgazdag leszel, és így és így nőnek alattad az emberek… De valahogy soha senki nem gazdagodik hirtelen meg. Sőt legtöbben pár hónap után felhagynak vele, azután, hogy egy rakás pénzt már átadtak a rendszernek. Ráadásul rendkívül kártékony is, mert egyesek képesek hatalmas kölcsönöket, hiteleket is fölvenni, aztán meg jön az adósságspirál, amit rendkívül szerencsés esetben ki tudsz fizetni 10 év megfeszített (nem MLM!) munkájával, javarészt azonban azzal végződik a dolog, hogy elveszíted mindenedet, oszt mehetsz a híd alá csövelni.

6. Etikátlan mert gyakran az egész egy „tudás-átadásnak” álcázott pénzlegombolás. Van nagyon sok olyan MLM cég is,
amelyeknél a termék inkább csak álca. A sok pénz olyan dolgokból jön be mint a forgalmazó belépési díja, a kötelező termékvásárlása, mindenféle képzések díjai. Olyan képzések ahol a forgalmazó megtanulhatja a világ „legnagyobb gazdasági csodáit”, olyan elméleteket amik egy centire vannak a közgazdasági Nobel díjtól. Olyan anyagok, könyvek, kazetták, DVD-k, amík majd elősegítik, hogy hónapok alatt dúsgazdag legyen. Van ahol egyáltalán nincs termék. A termék a mindenünnen összekapart túlárazott tudás maga.

7. Fogyasztóellenes mert gyakran kibújik a piaci ellenőrzés alól. Elsősorban fogyasztóvédelem területén van ez a gond. Soha senki nem ellenőrzi le, hogy egy „amazonászi törzsektől elhozott fantasztikusan természetes bogyótápszer” igazából hol és miből készült, melyik new jersey-i laborba, és milyen vegyszerekből. És ha véletlenül tényleg látott amazonaszi törzseket, akkor őket hogyan fejik meg aprópénzet fizetve azért, amit neked majd ezrekért adnak el. Vagy senki nem kérdőjelezi meg, hogy az árazás, címkézés, vagy részvételi díjak, belépési szerződések, stb. mennyire felelnek meg a modern fogyasztóvédelem követelményeinek. Ezeknél a hálózatoknál már csak az olyan hasonszőrűek durvábbak amelyek az „orvostudományt formálták újra”: reflexológia, bióenergia, irisz-scan, csodavitaminok, a mindenre jó aloe vera, és a minden betegséget gyógyító
egyszerű vitamingyűjtemények, stb.Az egész a vásárló, a fogyasztó és az alsó forgalmazó okos, jól kitalált átveréséről szól.

A piramisjátékoktól csak annyi a különbség, hogy itt vannak termékek is. De a lényeg ugyanaz: aki legfelül van az nyer, a többi csak dolgozik és eltartja az ingyenélőket. A fogyasztó meg általában átverődik, elsősorban a túlárazás miatt, másodsorban gyakran az ellenőrizetlen termék miatt.

A gombamódra szaporodó csodaosztó MLM-ek egyre profibbak, egyre több termékcsaládra kitérnek (már nem csak általános házi áruk, vagy kozmetika, hanem egészségügy, wellnes, ingatlanpiac, akár pénzügyi tanácsadás területén is jelentkeznek), egyre jobban kihasználják a joghézagokat, az emberek tudatlanságát, a gazdasági válságot, és az egyre fokozódó munkanélküliséget. Vírusként terjednek a tudatlan emberek nagy tömege között, sokaknak egy „rendes jól kereső állás”, de legalább másodlagos keresési lehetőség ábrándját adva. Persze ezek általában csak energiát és időt vesznek el az ember életéből, eltérítik a normális karrierfejlődéstől. Hónapokig, esetleg évekig kinlódik az “áldozat”, hogy eljusson a “gyémánt szintre”, közbe észre sem veszi, hogy már több pénzt, időt és energiát ölt bele, mint amenyit valaha visszakap. Aztán végül rájön, hogy az a tökéletes pénznyerési táblázat a kurzus elején egy megvalósíthatatlan tudatos átverés volt.

A kemény valóság az, hogy ez a sok különböző nevű cég valójában mind 1 cég (vagy ott összpontosul), a ScienNet, NuSkin meg a többi ilyen Lehúzó RT. A javarésze ezeknek fiktív cég, illetve bábvállalat/fedőszervezet, egyrészt azért hogy minél könnyebben meg lehessen vezetni az embereket (az a cég az nem fizet,de ez igenis fizet!), másrészt pedig azért, mert az MLM szervezői tudják jól, hogy a bürokrácia útvesztőiben marha nehéz fülöncsípni a bűnösöket, nagyon gyakran még az adóhivatal sem tudja, kik állnak a dolog mögött, a szerencsétlen átejtett ember meg hideg vizet ihat a befektetett pénzére. Sokkal egyszerűbb rendes, becsületes, valós munkát keresni, amivel talán nem kaszálhatsz milliókat, de a semminél mégis többet keresel. Összefoglalva, az MLM "cégek" javarészt egy kézben összpontosulnak, különböző nevű sejtekre felosztva, mindegyikük más-más terméknév örve alatt fosztja ki az embereket.

A számítógépes vírusok írói már régóta alkalmazzák ezt a módszert a kamu virusirtók terjesztésénél (kiadják ugyanazt a szoftvert 50000 különböző néven). Higgyétek el, a főkolomposokon meg a holdudvarukon kívül ebből senkinek nincs egy fillér haszna se - gyakorlatilag ingyenmunkát végzel, ha balszerencsés vagy, még jól le is húznak lóvéval. Okosan ki lett találva, mert 600-900 forintért senki nem fog a bíróságra rohanni. Az, hogy "van termék", nem bizonyít semmit, az pedig még kevésbé, hogy kapsz pár papírlapot, rajta szép mézeshabcsók-szöveggel, ez is olyan mint a sok kamu virusirtó. Arra jó, hogy a bíróságon legyen mivel mosakodni, ha mégis bebukna a dolog...

Az senkit ne akarjon meggyőzni, hogy a munkaleírásban mindenféle szépen hangzó sikersztorikkal példálóznak, hogy "nekem bejött a dolog, milliókat kerestem", vagy amikor az ismerőseid bátortalanul megszólalnak, hogy "én hallottam valakiről, aki látott már valakit, aki olvasott valakiről aki ismert valakit, akinek már fizettek...". Teljesen mindegy, milyen név és milyen tekervényes szöveg mögé bújtatják, az MLM egy globális átvágás, kb. mint a nigériai csalások. Nincs ezen mit szépíteni, hívhatsz egy gombóc fagyit számítógépnek, attól abból még nem lesz számítógép. Az MLM egy nagy rakás szar, és nem lehet belőle kacsalábon forgó aranyvárat építeni.

AZ a valódi munka,amiért valódi készpénzben fizetnek. Ha majd a kezedben tartod a bankókat, amikor nagybevásárlás után fizetsz, akkor biztos lehetsz benne,hogy a munka valódi. Addig pedig tekintsd átverésnek és lehúzásnak - hidd el, így SEMMIT nem veszítesz, sokkal jobban jársz.

Nem piramis, áááá...csak lehúzás. Még szerencse, hogy nem veszítesz vele annyit, mint a nigériai csalással...talán csak ezért nem tiltják be hivatalosan. És mielőtt elkezdenétek lepontozni meg fújolni, javaslom hogy keressetek rá a cégek neveire néhány internetes átverésekkel foglalkozó (internet scam) oldalon. Lesz olvasnivalótok bőséggel, ezt megígérhetem.

Aki még ennek ellenére is bele akar vágni, csak nyugodtan...én szóltam.

"Ne tekints senkit halottnak, amíg nem láttad tulajdon szemeddel a holttestét. És még akkor is könnyen meglehet, hogy tévedsz."

kioktató · http://kioktato.blog.hu/ 2010.12.14. 17:33:58

@Reactor: Wow, nagyon egyetértek veled, zseniálisan összeszedted a rendszer jellemzőit!
Ha nem gond, kiposztolom a kommentet, hátha úgy még többekhez eljut.

Egy pontban vitatkoznék veled: hosszas kutakodás után sem találtam tulajdonosi összefüggést az összes MLM hálózat között (és itt most nem arra gondolok, hogy 1-2 vezetőt időről időre más hálózatban látok felbukkanni, vagy a Sciennet tulajának korábban gyémántos biznisze volt). Elvi síkon is jó esély van rá, hogy több, egymástól független szélhámosnak jut eszébe a piramisjáték, és ráadásul mindegyik meg van győződve a saját zsenialitásáról, így ő akar (egyedül) minden pénzt megkeresni és kizártnak tartja, hogy valaha lebukjon.

És még egy kérdés, ha nem kellemetlen: volt valamilyen személyes rossz tapasztalat, esetleg anyagi vagy erkölcsi kár, ami téged, vagy ismerősödet ért? Ha esetleg igen, és nem ciki, megírhatnád azt is, mert azzal sokkal többen tudnak azonosulni, mint egy elméleti írással.

Köszi!

Reactor 2010.12.15. 18:00:36

Csak nyugodtan :) Tedd ki bátran, ha szeretnéd, pont azért írtam, hogy minél több emberhez eljusson. Az MLM-et csak úgy ölhetjük meg, ha megfosztjuk az emberi építőkövektől. Ha már elegen tudják, hogy mekkora kollektív átbszás a dolog, az MLM-nek és a főkolomposoknak nem lesz miből táplálkoznia. Ez így volna korrekt :)

Nekem és a közeli barátaimnak szerencsére nem volt kellemetlen élményünk az MLM-mel kapcsolatban - mikor hallottunk róla, rögvest utánanéztünk, és a gyanúnk beigazolódott: a többi "internetes munkához" hasonlóan ez is egy nagy átverés, úgyhogy nem estünk bele a csapdába. A szüleim annak idején vásároltak Amway termékeket, mielőtt összedőlt volna a hálózat, és biztosan mondhatom, semmivel se jobbak mint a bolti termékek, csak épp ötvenszer annyiba kerülnek. És amint látod, nem lettünk milliomosok (már annak is örülhetek hogy nem mentünk tönkre).

Nem azt mondtam, hogy az ÖSSZES MLM-ért egy és ugyanaz a személy felelős, hanem hogy közel sincs annyi csoport, mint ahány MLM-es cég hirdeti magát. Általában 10-15 "vállalat" összpontosul egy szűkebb kézben, és az se kizárt hogy ezek kapcsolatban állnak egymással, vagy épp a szervezett bűnözéssel, hisz adómentesen szereznek jövedelmet mások kizsigerelésével, és előbb-utóbb feltűnne az adóhivatalnak, hogy a csávókám papíron munkanélküli, és 25 milliós autócsodával császkál a városban. Ráadásul a bepalizott emberek közül sokan rohannak feljelentést tenni, nincs kizárva, hogy valamelyik embereket beszervező fiktív "céget" felszámolják - "levágják a polip egyik karját" - így aztán kénytelenek összedolgozni, ezért van az, hogy kevés kézben összpontosul elég sok cég (a fedőszervezeteket is belevéve), ha mégis megfogják őket, csak az egyik csápjukat tudják levágni.

sokatkeress 2011.02.04. 23:36:07

@Reactor: Ebbe csak két baromságot írsz)
"Nekem és a közeli barátaimnak szerencsére nem volt kellemetlen élményünk az MLM-mel kapcsolatban" Ha nem tudod miről beszélsz, akkor hogy nyilatkozol róla természetesen valótlan marhaságokat állítva?
Másik az, hogy egyedül az MLM szakma az egyetlen, ami az utolsó fillérig leadózik)
Szóval akkor nem tudom miről beszéltél már megint.
Nem lenne jobb előítéletek nélkül beszélni olyanról, amiről tudod is hogy mi az? Persze ehhez már egy kis ész kellene, ugye?

Reactor 2011.08.01. 17:15:56

Na már vártam, megjelent egy agymosott birka, aki azonnal elkezdi védeni a Szent MLM-et, amint valaki rosszat mer szólni rája...

sokatkeress barátom, úgy nyilatkozom az MLM-ről, ahogy az megérdemli. Akár tetszik neked, akár nem, ez egy hatalmas átvágásra szakosodott iparág, idáig csak több százezer károsultja van a dolognak, a bűnügyi magazinok a fogyasztói csoportok mellett ezt tüntetik fel az egyik legkártékonyabb átverésként, az internetes átverésekkel foglalkozó oldalak tele vannak MLM-es cikkekkel. Te állítasz orbitális baromságokat,mikor bemeséled a sok együgyűnek hogy milyen szép és jó ez.

Az MLM adózik??? Mióta, és kinek??? Mert hogy az állambácsinak nem, az 100 százalék. A jutalék és a beszervezett tagok után járó plusz dezső mind a piramis csúcsán ülő nyerészkedő férgeknek megy, akiknek papíron általában van egy fedő-melójuk, az MLM cégek javarésze nincs bejegyezve a cégbíróságon, egy részük nem is létezik, még weboldaluk sincs, a becsapott ember nem fordulhat sehová sem, mivel az üzletkötő se ismeri a fejeseket. A tagokból befolyt pénzekből egy fityinget sem adóznak, pontosan azért, mert nem kereskedelmi forgalomban kapható termékekről van szó, a fejesek pedig nagyon értenek hozzá, hogy tüntessék el a zsét. Ráadásul az MLM nem számít bele a nyugdíjéveidbe sem, mivel nem legális munkahely, vajon mi ennek az oka...?

De ha ez még mindig nem elég, olvass utána a Zsicipédián, mekkora százalék a sikeres MLM-ezők aránya. Természtesen mindenki hazudik, hazudi ka Zsicipédia, hazudik a sok internet scam oldal, hazudik a többszázezer károsult, egyedül neked lehet igazad, prolikám :D

Na mindegy...majd szólj, ha milliomos leszel :DDDD

sasmadar77 2012.03.21. 11:03:38

@Reactor:

"MLM cégek javarésze nincs bejegyezve a cégbíróságon"
Ezt az ismételt baromságodat elég könnyű cáfolni.
Amway, FLP, Brokernek, Nu Skin mind bejegyzett cégek és van magyar képviseletük.
Ezek a cégek biztos nem adóznak. LOL :D :D
Akkora baromságokat hordtál össze, hogy az már fájdalmas.

A piramisjátékok nicsenek bejegyezve. Azok valahol külföldön vannak bejegyezve és csak itt Magyarországon működnek.
Botanoo, emgoldex, goldlife9999, Talk fusion, ilyen volt a Freedomrocks, a TVI amik már szerencsére bedőltek.

Abban lehet valami, hogy ezeket a cégeket ugyanazok a szélhámosok indítják újra és újra. De az MLM cégeknek semmi közük egymáshoz és a piramisjátékokhoz sem.

Az, hogy te képtelen vagy felfogni, hogy az a sok baromság amit leírtál az nem az MLM-re hanem a piramis meg pilótajátékokra igaz az nem minket minősít. Mint ahogy az sem, hogy ha valaki nem ért veled egyet akkor előveszed a bunkó stílusodat és egyből elkezded sértegetni az illetőt.

sasmadar77 2012.03.21. 11:11:47

Aki kíváncsi az igazságra, hogy mi is valójában a piramisjáték és mi is az MLM.

www.jogiforum.hu/publikaciok/314

sasmadar77 2012.03.21. 11:13:23

@Reactor:

"A szüleim annak idején vásároltak Amway termékeket, mielőtt összedőlt volna a hálózat,"

Az Amway az hol is dőlt össze? LOL Már megint egy jó nagy baromság. Érdekes, hogy az Amway a mai napig működik és köszöni szépen jól van.

Reactor 2012.03.23. 20:30:26

@sasmadar77: Az MLM adózik?

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Kész :DDD most szartam be a röhögéstől :DDD most vagy tényleg ennyire ostoba vagy, vagy csak egy notoróius troll. Tökmindegy. Hogy valaki ennyire ne legyen képben az általa ajnározott idiótasággal kapcsolatban...ez már kínos, komolyan, nekem kínos, a foteligazságaiddal együtt. Szokás szerint mindenki hazudik, neked van igazad egyedül...

Nem szokásom bunkózni egyébként, ez is sokkal inkább rád jellemző, mint a folyamatos csúsztatás, mellédumálás, ténytagadás. Csak tudod, a trollokra másként nem tudok reagálni. Nem kell trollkodni, pajti, akkor béke van.

sasmadar77 2012.03.24. 01:11:58

@Reactor:
Min is röhögsz? A saját baromságodon, hogy az Amway összeomlott? Mert az egy jó nagy baromság volt a részedről. Vagy azon röhögsz amit linkeltem? Az a jogi oldala a dolgoknak. Amit tudom, hogy te úgyis képtelen vagy felfogni, mert nem jut el az agyadig. Ha egyáltalán van neked olyan. ÉS még én terelek. No comment vagy öcsém.
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Reactor 2012.03.24. 13:50:11

@sasmadar77: Azon, amit írtál, hogy az MLM adózik...

Kész, a többit már el se kellett olvasnom. Innentől fogva lett nyilvánvaló, hogy hobbitroll vagy :D Hogy valaki ennyire ne legyen tisztában a dolgokkal...

(az Amway sajnos nem omlott össze,csak az itteni hálózat. Ha utánanéztél volna, rájöhettél volna, hogy a céget perelték már piramisjáték miatt, persze azok a források se hitelesek, bezzeg a Zsindex...)

Jogi alapokkal akarsz dobálózni? Semmi gond. 1996. évi LVII. törvény egyik paragrafusa:

"2. § Tilos gazdasági tevékenységet tisztességtelenül - különösen a versenytársak, a fogyasztók törvényes érdekeit sértő vagy veszélyeztető módon vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütközően - folytatni."

Ezen a fronton is csúfos kudarcot vallottál. Nem volt rossz ütőkártya,el kell ismerni...de annyira jó se volt. Érdeklődéssel várom, mivel próbálkozol még, ami egy kicsit is hihető :)))

kereskedo 2012.03.24. 18:35:34

@Reactor:
"2. § Tilos gazdasági tevékenységet tisztességtelenül - különösen a versenytársak, a fogyasztók törvényes érdekeit sértő vagy veszélyeztető módon vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütközően - folytatni."

Igaz nem nekem lett címezve, de akkor most jöhet a bizonyítás. Mert ha itt valaki csúfos vereséget szenvedett eddig is jogi téren az Ön. Kétlábbal tiporja a jogrendet.

Az meg, hogy az Amway-t perelték az nem jelent semmit sem. Vagyis de! Kiderült, hogy a céggel minden rendben van.

Ha jól emlékszem 1975-ben volt ez a per amit az Amway megnyert. Ezek tényleg tények, ellenben az ön csúsztatásaival és mellébeszélésével.

Rengeteg céget perelnek be ilyen-olyan mondvacsinált indokokkal. Ez önmagában semmit sem jelent. A gond ott van, hogy mire kiderül, hogy cég piramisjátékot űz addigra az elindítók már rég megszedték magukat.

Ami pedig az adózás részét illeti az én MLM-es ismerőseim mind adóznak, mint én vagy egyéb másik vállalkozó.

Lassan tényleg lesz jogalapja egy feljelentésnek rágalmazásért és hitelrontásért. :)

2012.03.25. 20:25:45

Megszűnt a több évtizedes munkahelyem.
Saját kezembe kellett venni a sorsom alakulását, ezért kezdtem el keresni az interneten. Így bukkantam rá a KMD által kínált lehetősére, melyet mindenkinek ajánlok a mellékelt honlapon:

http:/kmdholding.com/hub3p3a

Amennyiben gyorsabban szeretnél a pénzkeresetben előrelépni és nem igényled a segítséget, a következő oldalon rögtön megkezdheted a regísztrációt és a dollárok keresését!
FM0204.iwowwe.com/

sasmadar77 2012.03.27. 18:34:41

@Hiteles007:
Ne fárassz már a KMD-vel. Nincs termék nincs semmi konkrétum. Egy bazi nagy piramisjáték az egész.

sasmadar77 2012.03.27. 18:35:27

@Reactor:

Úgy látom most emberedre akadtál. Igen mindenki hazudik és csakis neked van igazad. Nevetséges vagy.

sasmadar77 2012.07.01. 22:00:51

@Reactor:
Ha az MLM cégek nem adóznak akkor mégis, hogyan lehet, hogy minden évben készítenek adóbevallást amit könyvvizsgáló cégnek kell elenőriznie?

És mindezt nyilvánossá is kell tenniük!

Komolyan nagyon szánalmas vagy!

sasmadar77 2012.07.01. 22:04:36

@kereskedo:
Jó, hogy van aki gondolkodik is és nem csak a hülyeségekre alapoz.

sasmadar77 2012.07.01. 22:16:22

Az adóbevallások itt megtekinthetőek.
Ez a hivatalos forrás, ide köteles minden cég feltölteni az előző évi adóbevallását.

e-beszamolo.kim.gov.hu/kereses-Default.aspx

Aki ezek után azt mondja, hogy ezek a cégek nem adóznak annál tényleg valami komoly probléma van.

A piramisjátékok tényleg nincsenek itt. De az nem véletlen.

Reactor 2012.07.18. 23:28:03

@sasmadar77: Micsoda kár, hogy a bejelentett "cégek" többsége fiktív cég, bábvállalat, ahogy azt már írtam. Ha hiszed, ha nem, az adózást egy nagyon egyszerű trükkel meg lehet kerülni: konkrétan úgy, hogy nem töltöd ki, és úgy küldöd be. Ennél nem sokkal bonyolultabb egy fiktív adóbevallás készítése.
Az úgynevezett "könyvvizsgáló céget" általában vagy lefizetik, vagy maga a cég is belső emberekből áll. Ez is óvodás trükk, kismillió helyen alkalmazzák, nem csak MLMnél. Ismered a pénzmosás fogalmát? Javaslom, olvass utána, ha téged ilyen könnyű becsapni...

A belépő tagok már csak azért sem adózhatnak, mivel nincs bejelentett munkaviszony. Az MLM nem hivatalos munkahely, a pénz a tagok között forog. Gyakorlatilag az MLM-ezők feketemunkások, hisz senki felé nem adóznak, csak leadják a jattot a piramis felsőbb szintjeire. Bezzeg azt elvárják, hogy a narancsbőrüket meg a herecsavarodásukat ingyen és bérmentve kikezeljék a kórházban. De jópofák :)

És még ő szánalmasozik...hát ez nagyon whehehehe :D Komolyan, kivel akarod megetetni ezt a szart a Szent MLMről? :D

@kereskedo: Az Amway-t kétszer is perelték. Véletlenül általában nem botlanak meg kétszer ugyanabba a kőbe, úgyhogy a "nem jelent semmit" elmélet itt és most dőlt meg. Megnyerték a pert? Hát kéremszépen, a tagoktól elcsaklizot mániból telik sztárügyvédecskére. Kurcsányt se találták bűnösnek 2006-tal kapcsolatban...

Ja, és várom a házam elé a sündőröket szeretettel :) addig gyorsan fölszedek csillagmentesítő ikonokat, meg elszaladok a kocsimmal a festőműhelybe :DDDDD :$

sasmadar77 2012.08.02. 14:21:20

Látom ide is betaláltál.
Annyira szánalmas vagy. Talán nem az ididóta virtuális valóságban kellene élned és akkor felfognád, hogy mik is a tények.

Az értelmi képességeiddel komoly gondok vannak, mert hogy a linkelt dolgozatban ki is fejtik, hogy a piramisjátékoknál is van termék. Mégis te a legalapvetőbb különbségnek ezt látod. Csak az a gond, hogy ezzel meg is dőlt az amúgy is gyenge lábakon állól elméleted.

Ami meg az összeesküvés elméletedet illeti az az igazi megaLOL.

Talán nem a hülye videójátékokkal kellene tölteni az idődet hanem utána nézni a TÉNYEKNEK, de nem a hozzád hasonló többi idiótától akik szintén tök hülyék az egészhez.
Bár amilyen buta idióta felfogásod van a világról nem is csodálom, hgoy ennyire hülye vagy.

A kereskedohoz hasonló emberek legalább megnézik a tényeket és nem fröcsögik a baromságokat.

sasmadar77 2012.08.02. 14:33:07

"Az Amway-t kétszer is perelték."

Hol perelték kétszer?
Persze minden bíróságot és mindenkit megkennek a gonosz MLM cégek. :DD :DD
Te komolyan annyira buta és korlátolt vagy, hogy nem lehet szavakkal leírni.

Szerencsére vannak akik értenek is a témához és nem ilyen buta dilettánsok ülnek mindenhol mint te.

kereskedo 2012.08.02. 20:22:58

@sasmadar77:
Tisztelt sasmadar! Javaslom ne pazarolja az idejét az ilyen Reactor féle emberekre. Ő egy nagy és sérült gyerek, aki csak a virtuális világban tudja kifejezni magát. Valószínűleg ettől lesz antiszociális (saját bevallása szerint is az) és ebből fakad az agressziója is ami egyébként is jellemző a virtuális világban élőkre akik szinte állandóan csak játszanak. Gondolom ez a csillagos meg autófestős megjegyzése is valami buta játékra utal. Én magam sosem játszottam, ilyen játékokkal én mindig is a valóságban éltem a gyermekeimre sem jellemző, hogy játszanának, igyekeznek a valóságban maradni, persze ehhez adott is nekik minden. Ehhez társul még egy eltorzult világkép amiben szinte mindenki gonosz és átver mindenki mindenkit, mindenhol összesküvéseket vél felfedezni és neki ez is a valóság. Az ilyen embereket nem kell és nem is lehet még tényekkel sem meggyőzni. Ők csak a saját vélt valóságukat alátámasztó fiktív dolgokat (de ezek nem tények sőt sok esetben kreálnak saját "tényeket") veszik figyelembe.
>> Az ilyen emberek szándékosan torzítják a valóságot, mellébeszélnek, csak hogy a saját vélt igazukat alátámasszák. Szentül meg vannak róla győződve, hogy nekik van igazuk még akkor is amikor a tények mást mutatnak. Nem sok ilyen emberrel találkoztam eddig (igyekszem őket kerülni), de vannak ilyenek. Ha pedig tényeket mutat nekik az ember akkor arra is van valami fiktív kifogásuk aminek köze sincs a valósághoz, és csak egy erős torzítás.
>> Ha visszatekintünk a történelemben akkor mindig is voltak és lesznek is ilyen emberek. Mindig voltak olyanok akiknek nem felelt meg a politika vagy az éppen kialakult társadalmi helyzet stb. Ők maguk csak duzzogni tudtak és felállítottak egy vélt valóságot amit el is hittek. Ez ma is így van és több száz év múlva is így lesz. A múltban és ma is vannak olyan emberek akik szidnak minket vállalkozókat, mert mi vagyunk maga a megtestesült gonosz. Nem adózunk, adót csalunk, pénzt mosunk, fiktív cégeket hozunk létre és különben is kihasználunk mindenkit legalábbis szerintük. Sajnos tény, hogy voltak, vannak és lesznek ilyen vállalkozók, viszont a gond ott van amikor valaki ezt úgy hiszi, hogy mindenki ilyen vagy legalábbis ezek vannak többségben és neki ez a valóság. Ennek a lélektanába nem mennék bele, hogy mi okozza azt, hogy valaki idáig eljut és egy ilyen torz világkép alakul ki benne.

Nagyon jó meglátás, hogy a piramisjátékban és az MLM-ben is van termék. Ez pontosan így van. Pont a rendszer az ami megkülönbözteti a kettőt egymástól és nem a termék. De ezt csak nagyon kevés ember hajlandó megvizsgálni és még kevesebb aki fel is fogja a különbséget. Ettől lesz az egyik legális a másik pedig illegális.
Pont a rendszer különbsége adja azt, hogy a piramisjátékok nagyon hamar (pár év) összedőlnek hiába van termék vagy szolgáltatás ami csak egy álca, hogy MLM-nek látszódjon. Az MLM pedig pont azért működőképes, mert van valós kereskedelem ugyanúgy ahogy a hagyományos bolti kereskedelemben is, vagy épp a direkt értékesítésben.

Az MLM hálózatok sosem fognak telítődni, az a bugyuta elképzelés mely szerint ha mindenki X embert regisztrál és eljutunk Y szintig akkor az egész világ regisztrálva lesz ez sosem fog bekövetkezni. Ennek a magyarázatába most nem mennék bele. Lényegében mindig is így működött az emberiség és ez sosem fog megváltozni. Tehát az elmélet az elmélet a gyakorlat meg gyakorlat. Ha ez nem így lenne akkor már rég nem működnének az MLM cégek.

sasmadar77 2012.08.03. 00:01:42

@kereskedo: Az biztos, hogy valami nagyon nincs rendben nála. Olyan hülyeségeket írkál, mint például a cégek nagy része fiktív és adócsaló. :)
Valami nagyon félrement nála.

Mítoszromboló 2013.01.07. 21:50:09

Aki MLM-ben utazik, csak akkor fizet adót, ha már kiváltotta a vállalkozói igazolványát vagy céget csinált rá. Addig a pillanatig viszont, amíg csak a mutyizás megy a 30% árrésért, hát megnézném hány MLM képviselő tünteti fel az adóbevallásán a fizetésén kívüli jövedelemként az évi 30L aloe vera gél utáni árrést! Nem lövök mellé ha azt mondom az országban több ezer (!) olyan MLM tag van, aki még nem érte el azt a szintet, hogy megérje vállalkozásba vágnia. De megveszi a cuccot, amiről kap ugyan számlát, de hogy ő nem adózik utána az hétszentség. Ezt persze el is mondják az MLM bulikon, hogy biza adózni kell utána, de nem kétlem, hogy a forgalom zömét azok hozzák, akik másodállás mellett startolnak a csitrilliárd felé vezető úton.
süti beállítások módosítása