Kedves ismerősöm egy szuszra szeretett volna nejétől és házától megszabadulni, de valahogy a csillagok állása nem kedvezett:

 

Kedves KB!

 

A történetem rendkívül pozitívan kezdődik: feleség, gyerekek, jólmenő vállalkozás, házépítés. Ahogy teltek az évek, sajnos a kép egyre színesebb lett: bár a ház felépült és be is költöztünk, a kapcsolatunk az asszonnyal kicsit megkopott. Elkezdtem másfelé is nézelődni, aminek az lett az eredménye, hogy elköltöztem kis családomtól, hogy gond nélkül élvezhessem az életet.

Annyira bejött a dolog, hogy úgy döntöttem, hogy vessünk véget örökre a házasságunknak, és adjuk el a közösen épített családi házat. Felértékeltettük, kiderült, hogy kb. 70 milliót ér, ezért meg is hirdettük, és a mai válságos idők ellenére jelentkezett egy vevőjelölt. Elkezdtünk alkudozni, végül megállapodtunk 66 millióban. Igenám, de amikor az átírásra került volna a sor, kiderült, hogy különböző korábbi banki és más ügyletek miatt ez nekem további egymilliós költséget fog jelenteni.

Úgy érzeztem, hogy nem lenne igazságos, ha ezt a pénzt én buknám el, ezért közöltem a vevővel, hogy ennyivel növekedett a vételár. Erre ő megsértődött, és elállt a vételtől. Azóta telnek a hónapok, és nem igazán jön újabb vevő, nekem meg már egyre sürgősebb, hogy a pénzhez hozzájussak. Mit tegyek?

üdv

Olvasó

 

Nekem az az érzésem, hogy valójában nem akarsz attól az ingatlantól megszabadulni, amit hosszú és verejtékes munkával építettél fel. Ez persze érthető. De akkor meg választani kell aközött, hogy otthagyod a házt az asszonyra meg a gyerekekre vagy abbahagyod a nagyvilági életet, és visszatérsz anyu kebelére.

 

Szolgálati közlemény! Írd meg, hogyan járt pórul ismerősöd (esetleg te magad)  a saját hibájából, hátha tanulhatunk az esetből. Elérhetőség a szerzőre kattintva.

hülyeségszint: (3/5)
szerintetek: (0/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://kioktato.blog.hu/api/trackback/id/tr831145415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.