Sajtszagú barakk
2009.06.08. 23:10
No mit kíván a magyar nép, miután jól kiszavazta magát vasárnap délután?
Persze hogy trappista sajtot. A politikai korrektség jegyében kifejezetten magyar terméket, viccesen alacsony áron, 576 Ft-ért, a tizenhárom éves Penny Market szervezésében.
Természetesen mindenki meg van róla győződve, hogy a készletek végtelenek, és amikor szembesülünk vele hogy nem, akkor jön a jó öreg verekedés-lökdösődés, GVH-nál feljelentés.
Szeretném megkérdezni a tisztelt sorbanállóktól, hogy hatszáz forintért megérte-e összetapostatni, előállíttatni, órákon át várakoztatni magukat, illetve mi a francot kezdtek volna egy kiló sajttal, ami frissen garantáltan megromlik, mélyhűtve meg már nem az igazi? Mert ha plazmatévét adtak volna ennyiért, azt megérteném.
Én nem bánom, ha a magyar nép úgy dönt, hogy mostantól az egy főre eső éves sajtfogyasztást megnöveljük, ehhez magam is szívesen csatlakozom (sőt, szerintem én már most is az átlag felett vagyok), de miért kell már megint a rendőrségnek, tűzoltóságnak (?), fogyasztóvédelemnek és GVH-nak ezen pörögni, a mi adóforintjainkból?
Persze nem szeretném a kereskedőt sem felmenteni, mert nekik sem jön rosszul az ingyenreklám, meg hallottam, hogy nem is makulátlanok, de a fogyasztókra most (is) egy kicsit jobban haragszom. Egy ilyen reklámújság több tízezer lakásba jut el, közülük mégis csak kétszázan indulnak a szabadfogású meccsen. És amíg lesznek kétszázan, addig lesznek ilyen akciók is.
Szerző: kioktató
· 1 trackback 3 komment
Címkék: tömeg akció verekedés fogyasztó sajt kereskedő penny market
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Tomi Dániában 2009.06.09. 09:10:57
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
zoomy86 2009.06.09. 09:06:23
Link:
www.indavideo.hu/video/Sajtlaz_a_Pennyben
Utolsó kommentek