Hülyének lenni nem érdem

2009.04.14. 10:53

Az alábbi sztori már több éves, de a kedvencem:

Kedves KB!

 

Vidéki lány lévén, elég sok vidéki lány ismerősöm van, aki velem együtt Budapesten próbált szerencsét. Arra már rájöttem, hogy ez a város egy kicsit más, mint a többi, ezért ha elbizonytalanodok, igyekszem segítséget kérni. Az adott barátnőm ezt kihagyta, ezzel sikerült a teljes családot anyagilag lenullázni.

A felköltözés első lépéseként úgy gondolta, hogy némi megtakarított pénzzel rögtön saját lakást kellene venni, átugorva az albérletes időszak hányattatásait. Talált is egy szimpatikus hirdetést, frissen felújított lakás a X. ker. Hős utcában (!!!). Még örült is, hogy ilyen szép nevű utca, a környéket (ahogy az egész várost) egyáltalán nem ismerte. Amikor elment megnézni, kicsit furcsa volt a közhangulat, de első látásra annyira nem tűnt gázosnak, és az ár is jelentősen kedvezőbb volt a szokásosnál. Megkötötték a szerződést, majd a bank adott hitelt (jelzálog a szülők vidéki házára), az eladó meg is kapta a vételárat, megtörtént a birtokba adás.

A problémák az első napon jelentkeztek, amikor ment volna beköltözni. Az összes vadonatúj ajtót és ablakot, valamint a konyhabútort ellopták, a csapot kitépték a falból, amitől a víz eláztatta az új parkettát. Még az első sokkból magához sem tért, amikor megjelent egy igen kézséges és segítőkész szomszéd, aki felajánlotta, hogy az eredeti ár töredékéért készpénzben megveszi a lakást. A lány belement, és rögtön alá is írták a szerződést.

Végeredmény: a bank az eredeti vételárat + kamatokat követeli, és ha nem fizetnek, a szülők házát is elárverezik. A kapott pénz arra sem elegendő, hogy egy új lakásra letegyék a kezdő részletet, úgyhogy marad az albérlet. Van bármilyen esélye megoldani a dolgot?

 

üdv

 

Hm. Kérem őrizzék meg a pánikot, semmi ok a nyugalomra. Jogilag bukta, anyagilag bukta, családilag bukta, a tanulópénz sok volt, és csak reménykedni tudok, hogy elérte a célját. Azért sok sikert neki, addig is lenne a számára egy jó kis használt autóm... :)

A bejegyzés trackback címe:

https://kioktato.blog.hu/api/trackback/id/tr681063932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kioktató · http://kioktato.blog.hu/ 2009.04.22. 08:51:13

@load error: jogos, kimaradt az "is" szócska a szülők jelzálogának említésénél, így talán érthetőbb

az ügyvédi részről nem tudok pontosat, mert nem kérdeztem rá annak idején

regisztráltam · http://href.hu/x/cdde 2009.04.27. 01:58:32

Aki nem jár utána, hogy hol lesz az otthona, az így jár, még ha hülye picsa is.
süti beállítások módosítása