Sciennet piramishadjárat

2009.09.03. 17:01

Éppen révedeztem a nyári szabadságból, amikor rám szakadt az összes lehetséges médiumból a Sciennet "egy Hatalmas reklámhadjárata" (sic!), ezért gondoltam, nem árt kicsit kielemezni ezt a csodálatos értékesítési eszközt, hátha lennének, akik belevágnának egy ilyen birodalom kiépítésébe és tanácstalanok. Persze a Lyoness se különb a maga kampányával.

1. Építs ki egy rendszert, majd hülyíts be pár száz embert, hogy építgessék a struktúrát! (Nyilván ez nem azonos a szinte teljesen inaktív regisztráltak tömegével.)

2. Hitesd el velük, hogy most akkor járnak a legjobban, ha befektetnek egy reklámkampányba, mert az abból beözönlő új tagok ezreit alájuk fogod beszervezni.

3. Szedj be hihetetlen sok pénzt a hívektől (korábbi honlap számlálókról több százmilliós számok rémlenek).

4. Ameddig lehet, húzd el a pénzgyűjtési időszakot, vagy a konkurencia kampányáig vagy a hívek lázadásának kezdetéig (ez esetben 2007. decembertől 2009. augusztusig).

5. Az összegyűlt pénz töredékéből csinálj egy látványos, de olcsó kampányt (pl. gagyi animációs filmmel).

5. Az apróbetűs részben rögzítsd, hogy semmilyen felelősséget nem vállalsz a sikerért.

6. Oszd szét a vadidegen új törzsvásárlókat, ne foglalkozz azzal, hogy a csapatépítéshez ismeretség és bizalom kell, ez lenne az MLM egyik alapja. Majd meglátják a reklámjogot vásároló balekok, hogy milyen embereket kaptak a pénzükért (tőlük több száz kilóméterre lakó, üzletépítésre alkalmatlan munkanélküli palimadarakat, hiszen ki más jelentkezne egy ilyen reklámra).

7. Gyorsan szedj össze némi pénzt az új tagok vásárlásaiból és "befektetéseiből", ők úgysem jutnak el azokra a szintekre, amikor érdemben fizetni kéne nekik.

8. Mivel idővel törvényszerűen megbuksz, fel kell készülni azokra a támadásokra, amelyek majd a hirdetési felületek tulajdonosait (tévék, közterületi plakáthely tulajdonosok, rádiók, stb.) és a média hatóságokat érik: hogy merészeltek egy pilótajátéknak ekkora teret adni, ezzel segítve a bűnözők meggazdagodását és szerencsétlen emberek lehúzását. Szerencsére ez már nem a te problémád lesz, addigra te már egy másik ország vendégszeretetét élvezed.

 

Ennyi az egész, ugye nem túl bonyolult? Akit a vállalkozás alapításának további részletei érdekelnek, itt, illetve itt találhat oktató anyagot. Illetve van MLM szájbarágónk is.

hülyeségszint: (4/5)
szerintetek: (2,6/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://kioktato.blog.hu/api/trackback/id/tr631358083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jomunkasMber 2009.09.06. 15:27:47

gondolom sok jó tapasztalatod lehet MLM ügyekben :) de azért mielőtt ökörségeket beszélnél/írnál nem ártana egy kicsit utánanézni a dolgoknak. Nemde?

kioktató · http://kioktato.blog.hu/ 2009.09.06. 21:14:16

@jomunkasMber: biztos, hogy ebben a hangulatban szeretnél vitatkozni velem? Mert ha érdemi észrevételed is van, akkor szívesen várom a konkrétumokat (nem gondolom, hogy tévedhetetlen lennék). Az ismereteim mélységéről ls. az e tárgyban írt előző három posztot, illetve kb. 250 kommentet. Örömmel venném, ha beavatnál a szaktudásod mibenlétébe, pl. korábbi publikációk, tanulmányok megjelölésével, mert mindig szívesen tanulok nálam profibbaktól.

Akiko (törölt) 2009.09.22. 21:44:55

Szia! Tetszik a blogod, kár, hogy nem előbb bukkantam rá, akkor talán még felkészültebben vehettem volna fel a harcot a régi középiskolai "barátnőmmel", aki megpróbált beszervezni. :D A legalapvetőbb érvek nem jutottak eszembe a beszélgetés során (PSZÁF, garanciák), csak PV-vel, FV-vel, alternatívaköltségekkel dobálóztam. Igaz, így se tudott meggyőzni, illetve érdemben válaszolni a feltett kérdéseimre. Mégis egy óra ment rá az életemből, mire sikerült megszöknöm.

üdv,
egy frissen végzett közgazdász

ui: egyedül a kiadott bankkártyájukban látok valami földi halandóknak is vonzót (feltűnően kedvezményes havi díj), igaz még a részleteknek nem jártam utána (jelenleg egy még kedvezőbb bankkártya konstrukcióm, ami viszont hamarosan lejár). Nem írnál erről esetleg egy cikket?

Bocs a kesze-kusza fogalmazásért, munka után már nem nagyon megy.

kioktató · http://kioktato.blog.hu/ 2009.09.24. 14:48:01

@Akiko: köszi az ötletet, a bankkártyájuk tényleg tanulságos eset, ugyanis látszólag nagyban leegyszerűsíti a velük való együttműködést és olcsó, valójában azonban több buktatót is rejt. Remélem a napokban lesz időm erről többet írni, meg utánanézni az esetleges változásoknak (ha jól láttam legutóbb, aug. óta új ÁSZF-jük van).

McCoy Capt 2009.10.02. 13:21:52

@kioktató: Szia. Akkor ehhez megint lenne némi hozzáfűzbi valóm:
"Mivel idővel törvényszerűen megbuksz, fel kell készülni azokra a támadásokra, amelyek majd a hirdetési felületek tulajdonosait (tévék, közterületi plakáthely tulajdonosok, rádiók, stb.) és a média hatóságokat érik: hogy merészeltek egy pilótajátéknak ekkora teret adni, ezzel segítve a bűnözők meggazdagodását és szerencsétlen emberek lehúzását."

A Sciennet nem pilótajáték. Ezt már mondta ki bíróság, Pszáf, Apeh. Kinek kellene még? A Sciennet működési szabályai mind elérhetők a honlapján. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete pontosan ismeri is és éppen ezért ajánlásokat is tett bizonyos pontok megváltoztatására. Többek között ezért is változott meg az ÁSzf. A változás lényege annak kiskapunak a befoltozása, hogy valaki csupán azért részesüljön nagyobb mértékben a vásárlási engedményekből a rendszerbe kerülő jutalékokból mert több utalványt foglalózott. Máshogy fogalmazva: annak ne érje meg foglalózni nagyobb összeggel, aki nem dolgozik (azaz nem hoz új embereket) a rendszerben.

A bankkártyával kapcsolatban pedig annyit, hogy ilyen kedvező feltételekkel vezetett számlát nemigen lehet találni. Ha másért nem akar valaki hát a számla miatt érdemes sciennet tagnak lenni.
49 forintos számlavezetési havi díj és a visa kártya éves (800 v 3600) díjáért ingyenes ATMes felvétel, napi sms, internet banking, telefon banking. Szerintem semmi buktató nincs benne. Ha meg netán megszűnne az együttműködés az Sn és a Volksbank között akkor automatikusan a Volksbankos alapcsomagra tesznek a feltételek szerint.

kioktató · http://kioktato.blog.hu/ 2009.10.02. 13:36:55

@zoci-mike: köszi az infókat, bevallom, hogy mostanában nem volt időm megnézni az új ÁSZF-et, bár láttam, hogy kirakták az oldalra. Azt gondolom, hogy amíg a foglalózás rendszere működni fog, elég nehéz lesz meggyőzni arról, hogy a Sciennet nem pilótajáték, még akkor is, ha csiszolják a feltételeket. Miért nincs foglalózás pl. a Schell Smart vagy a Supershop rendszereknél (ezeket tekintem klasszikus törzsvásárlói rendszereknek), vagy miért nincs foglalózás pl. a Forever Living-nél (ezt tekintem klasszikus MLM-nek)?

A bankkártya kondíciói biztosan szuperek, én a buktatókat inkább lélektani-megtérülési jellegűeknek érzem (akkor is azzal fizetek, ha eszembe se jutna, így automatikusan részt veszek a rendszerben, ami a vevőnek jó, de az eladónak nem).

McCoy Capt 2009.10.02. 14:00:51

@kioktató:
A foglalózás egyértelműen azért van hogy jogokat szerezzünk a rendszerben, ami (és főleg az új aszf alapján) jó nekem, mert pénzt fogok keresni mások vásárlásaiból is, ÁM CSAK AKKOR ha tovább ajánlom a rendszert! A foglalózás egy motiváló tényező, arra serkenti a foglalózó tv-t ,hogy 1.) hozzon új embert 2.)vásároljon Sn-en keresztül. Erről szól a hálózati marketing, vagy nem?

A Supershop, Smart cégeknél erre azért nincs szükség mert nem hálózatként működnek, hanem a cég reklámokat finanszíroz. Az tök más.

A Forevernél pedig tudhatod, hogy több tízezer forintos kötelező alapcsomag van.

krikert 2009.11.27. 14:53:10

@zoci-mike: Úgy látszik az ÁSZF az APEH, a VPOP meggondolta magát....

2012.03.23. 13:23:46

Megszűnt a több évtizedes munkahelyem.
Saját kezembe kellett venni a sorsom alakulását, ezért kezdtem el keresni az interneten. Így bukkantam rá a KMD által kínált lehetősére, melyet mindenkinek ajánlok a mellékelt honlapon:

kmdholding.com/hub3p3a
süti beállítások módosítása